Látomás

Lelkem öleli át a végtelen

Karjaim ölelnek át egy újabb éjjelen...

 

Hogy menekülhetnék Tőled, ha Hozzád igyekszem?

Hogy érinthetném kezed, ha nem vagy itt velem?

Ha nem lehetek Veled, ha nem láthatlak?

És mégis kereslek ott is, ahol nem vagy.

Ahol csak én vagyok, ahol mégis keresem hangodat,

De csak a harang szól s a szél;

Mond, miért érezlek, ha eljön az éj?...

 

A tudat a városba hajt, nem akarom érezni a hiányodat

Az ég sötétjét borítja rám, míg árnyékban haladok, ujjad érínti szám.

 

De a fény elűz és csak lángol a tűz

Elégek - éreztem már épp' eleget! - kiáltom

A fény mindig elér és ittléted véget ér

Csak a láng marad - s a szél hordja szét hamvamat az úton

Aztán már csak a fáradtság,

Aztán már csak az álom utáni vágy...

...ahol...

 

Lelkem öleli át a végtelen

Karjaim ölelnek át minden éjjelen...

 

- gondolatban... hangtalan...

hamisan, - mégis... boldogan...